áramelosztási rendszert Budapesten. A villanyáramot sokáig csak
világításra használták, Edison izzólámpái 1879 végén gyúltak ki. A
100-150 voltos lámpák működéséhez nagyobb távolságra növelni kellett a
feszültséget, ezt Edison három vezetékes egyenáramú rendszerrel
oldotta meg, sorba kötött két dinamóval. Az energiaelosztást sokan
próbálták váltóáramú indukciós készülékekkel megvalósítani,
világításra ezt Jablocskov használta elsőként: az ő ívlámpáját
szaggatott egyenáram, később váltóáram táplálta.
1882-ben Gaulard és Gibbs szabadalmaztatták azt az eljárást, amely
nyitott vasmagos, soros kötésű indukciós készülékkel táplálta a
lámpákat, a feszültséget a fogyasztónál a vasmag ki-be tolása
szabályozta. Az 1884-es torinói kiállítást részben e rendszer
világította meg, amely már megoldotta az áram gazdaságos továbbítását,
de hiányzott a feszültségszabályozás s a gazdaságos elosztás. A
Ganz-gyárat képviselő Bláthy Ottónak feltűnt, hogy a rendszer nem
alkalmaz zárt vasmagot, s próbaként vasrúddal rövidre zárta az
induktor pólusait. Tapasztalatairól beszámolt Zipernowsky Károlynak, s
együtt folytatták 1884 nyarán a kísérleteket a zárt, pólusnélküli
vasmagos trafóval.
A párhuzamos kapcsolást Déri Miksa vizsgálta, a kísérletek után új
elosztórendszert dolgozott ki. Déri és Zipernowsky 1885. január 2-án
nyújtották be szabadalom-kérelmüket párhuzamos kapcsolású, 1:1-től
eltérő, tetszőleges áttételű váltóáramú induktorok alkalmazásán
alapuló elosztórendszerre. Márciusban Bláthyval hárman nyújtották be a
zárt vasmagú trafó szabadalmát, mely a köpeny- és magtranszformátort s
a szigetelt vashuzalból vagy lemezből készült vasmag különböző
változatait is magában foglalta - ekkor használták először a
transzformátor szót. A május 2-án nyíló Magyar Országos Kiállítás
teljes világítása már az új elosztási rendszerrel készült, s a
berendezés az egész szakmai világ érdeklődését felkeltette. Nagy
előnye volt, hogy távoli lámpákat is ki-be lehetett kapcsolni vele
anélkül, hogy a többi fényereje változott volna.
Az első berendezés luzerni szállodák világításához került, a másodikat
az Edison-cég rendelte meg egy milánói színházhoz, az új rendszerre
épülő első nagy erőművet Róma városa rendelte a Ganztól. A feltalálók
a fontosabb ipari országokban szabadalmaztatták a rendszert, sokan
mégis jogtalanul utánozták azt. Ez több pert eredményezett, ezeket a
Ganz általában megnyerte. Az Edison-cég képviselője 1885-ös budapesti
látogatása után a szabadalom megvételét javasolta, akkor még hiába,
mert Edison az egyenáram híve volt. Egy évvel később Bláthy amerikai
útján mégis megállapodtak, Edisonék a rendszerre 20 ezer dolláros
opciót kaptak. Ebből végül csak 5 ezret fizettek ki, amiért a Ganz be
is perelte az Edison-céget.
Amerikában a Gaulard-Gibbs szabadalom opcióját Westinghouse szerezte
meg, majd megismerve Dériék rendszerének előnyeit, megpróbálták a
kettőt összedolgozni. Szabadalmaikkal megkerülték a magyarokét, s
mivel a Ganz nem lépett időben kapcsolatba vele, a rendszer Amerikában
Westinghouse nevét viseli. Az elsőbbségi vita a múlt század hatvanas
éveire dőlt el, s a washingtoni Smithsonian Múzeum két Ganz-trafót
állított ki az elsőbbség kiemelésével.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése